Félelmek és ítélőképesség

Alapvető nemzeti önérdekek akkor kerülnek a figyelem középpontjába amikor az emberek úgy érzik, azok veszélyeknek vannak kitéve. Az egymástól való félelem nagy szerepet játszik Közép Európában a magyarok és szomszédaik között, de a szerbek és horvátok, a szerbek és albánok között, a szerbek és bosnyákok, a románok és ukránok, vagy románok és bolgárok között, stb. Annyira nagy szerepet, hogy néha a rettegés, gyűlölködés ingoványára terelődik az egymás közötti viszony.

Nagy veszélyekkel játszanak azok, akik az érzelmi fölindulást torzulásba szítják és önző személyi vagy politikai, esetleg stratégiai célokra kihasználják. Eltorzítják saját népük ítélőképességét. Ez a deformálódás azonban nemcsak az “ijesztő” másik elleni viszonyban jelentkezik, hanem kihat az ilyen társadalomban élő egyén ítélőképességének más területeire is. Ugyanis, az egyensúly keretein belül működő megítélési képességet – ahhoz, hogy helyesen alkalmazzuk – éppúgy kell gyakorolnunk mint bármi más érték-észlelô tulajdonságunkat. A józan, szabatos és meghatározó ítélőképesség fontosságát – amely tulajdonságok annyira pozitívan járulnak hozzá a társadalom gazdasági és politikai életének egyensúlyban tartásához – nemcsak a szociológusok hangsúlyozzák, de annak érvényét sok történelmi példa is bizonyítja. Az egyoldalú nézet szellemét terjesztő soviniszták tehát saját népük ellen is dolgoznak, amikor eltompítják az emberek tárgyilagosságát. A célszerű út, ami a szomszédok előtt nyitva áll, és nem zsákutca: az együttműködés és egymás megbecsülésének útja.

Elérünk majd a szomszédi együttélés olyan szakaszába, amikor az együttesen elért eredmény fontosabb lesz mint az egymástól való félelem, vagy az abból kibontakozó gyűlölet. Ez nem fog magától megtörténni, ezen tudatosan dolgoznunk kell: a szomszédság mindkét oldalán, mert a gyűlölet nem ide – hanem nemzeti zsákutcába – vezet.

Az elvakult gyűlöletet már láttuk néhányszor működni…

Fülöp László (1953)